A fehér tea is a Camelia sinensis teanövény gyermeke, hasonlóképpen a zöld, oolong, sárga, fekete és az igazi fekete, Pu-Erh teához. A kü lönbség egyedül a levelek megmunkálásában és feldolgozásában van. Általában azokat a teákat nevezzük fehér teának vagy szűz teának, amelyeket legkevesebb emberi beavatkozással állítanak elő, sodrás nélkül. A szedés kizárólag rügyre és friss levélre koncentrálódik, amely aprólékos munkát igényel. A fehér tea a legkevésbé feldolgozott teaféle, innen származik a másik, szűztea elnevezése.

Logikailag a fehér tea is egy zöld tea, hiszen történik oxidáció, még ha kevés is, csak különleges a feldolgozása. Előállítása az év meghatározott napjain lehetséges, mindenképpen az esős időszak beköszönte előtt, márciustól áprilisig, amikor a fiatal hajtások éppen kibontakozás előtt állnak. Ilyenkor a zsenge, fiatal leveleket ezüstös, fehéres pihe borítja be, ezzel védve a tearügyeket a hajnali hidegtől, az erős hőingadozástól. A hegyekben található ültetvényeken a hajnali órákban gyakran fordul elő 5oC alatti hőmérséklet, néhol az enyhe fagy se ritka. A tealevél bolyhokat, pihéket nevel, ezzel védi magát az időjárás kedvezőtlen hatásaitól. Néhány termőterület (pl. Fujian, Anhui) tea cserjéinek hajtásait szinte valódi szőrmetakaró fedi, ezek az igazi fehér teák. Az ezüstös, fehér csúcsok gyakorlatilag a tea barkái, vagyis nevezhetjük a fehér teát barkateának is.

A fehér tea termőterülete szinte teljes egészében Kínára koncentrálódik, bár vannak (sikeres) próbálkozások Darjeeling és Ceylon ültetvényein ennek előállítására. Az ültetvények szigorúan eredetvédettek, és csak meghatározott klónok használhatók fel. A szűztea vagy fehér tea leveleket bizonyos tea fajtákról szüretelik: Da Bai –Nagy Fehér, Xiao Bai –Kis Fehér és Narcissus Chaicha egyedekről. A fehér tea Európában legelterjedtebb fajtája a Pai/Bai Mu Tan (Fehér Bazsarózsa), a legjobb minőséget pedig a Yin Zhen (Ezüst Tű, Silvery Pekoe) jelenti. A Yin Zhen minőséghez csak a különösen szép és aromás Da Bai növény rügyeit használják fel. Kereskedelmi és minőségi szempontok alapján a fenti fajtákat további minőségi osztályokba sorolják, ezek határozzák meg végső soron a tea értékét és árát.

A fehér tea elnevezés nemcsak az ezüstfehér pihéktől származik, hanem a főzet színéről is. A fehér tea nedűje sokkal világosabb a többi teafajtáénál, inkább egy könnyű fehérbor színére emlékeztet.

A fehér tea felhasználói köre sokat változott történelme folyamán. Régen a kínai császárok privilégiuma volt fogyasztása, halandó ember egyetlen cseppjéért is életével fizetett. Drága tea csepp volt ez! A kínai történetírás szerint a császár asztalára szűzleányok keze közül került a fenséges nedű, akik hajnalban, arany ollóikkal csippentették le a megfelelő rügyeket.

A fehér teát az ültetvényeken hagyományos módszerekkel, a kora tavasz hajnali óráiban, kézzel szüretelik. Hajnalban, Napfelkelte előtt a tea növény fotoszintézise minimális szintén marad, a levelek klorofil tartalma a legmagasabb. A hajnali szüret alatti speciális fény- és hőmérsékleti viszonyok teszik lehetővé, hogy a levelekben a hatóanyag tartalom maximalizálódjon. Ezen hatóanyagok főleg antioxidánsok, melyek a mai kor tö- megbetegségeinek hathatós ellenszerei; pl.: érelmeszesedés, keringési betegségek, szívproblémák, rák, diabétesz. A hagyományos Császári szüret alatt egy ágról csak az első kis hajtásle- velet és rügyet szedik le. Amennyiben csak az apró rügybimbó kerül leszü- retelésre, a tea elnevezése Ezüst Tű, Silver Needle vagy Yin Zhen. A le- szüretelt tearügyeket mihamarabb bambusz szőnyegre fektetik, majd hagyományosan a napon szárítják.

Manapság a fehér teát a kézi szedés után azonnal, nagyon rövid ideig, alacsony hőmérsékleten meggőzölik, és úgy szárítják a napon. Máshol a gőz helyett szemvillanásnyi időre parázs fölé tartják. A fehér teák előállítása három részből áll: szedés, szárítás, szelektálás, melyből a szárítás határozza meg a fehér tea jellegét, minőségét. Ezt a folyamatot teakészítő mesterek a helyszínen folyamatosan felügyelik, kontrollálják.